Dec 2

FÖLDÖNTÚLI EXTRÉM KALAND EGY KÖZÉPHEGYSÉGBEN – BABIA GÓRA TÉLEN

Amikor téli, havas túrára gondolunk, első körben egy Tátra vagy Alpok túra jut eszünkbe, pedig Lengyelországban is több hó-biztos hely akad, melyek viszonylag gyorsan és könnyen elérhetők... és most a Tátra lengyel oldalától vonatkoztassunk el, hiszen például célba vehetjük a Nyugati-Beszkideket, azon belül is a Babia Góra tömbjét is.

Babia Góra, a számos néven nevezett hegy

Lengyelország második legmagasabb (1725 m), egyben a legszelesebb helyét számos névvel illetik. Hívják a lengyel Kilimandzsárónak, a Boszorkány-hegynek, az Ördögnek, de a Zord idők anyjának is – és igazából ezek mindegyikére rendesen rászolgált.

Egyrészt a hegyre északi irányból tekintve, formája Afrika legmagasabb hegyére hasonlít, másrészt időjárására az év túlnyomó részében nem túl barátságos: valamilyen formában hullik csapadék, és szinte folyton fúj a szél.

A Babia Góra téli megmászása annak ellenére, hogy egyrészt „csak” egy középhegység, abból is a legkevésbé technikás túrával megmászhatóak közé tartozik, másrészt az a kevés, ami jó időablak van az évben, az túlnyomó részt a téli szezonra korlátozódik, mégis cseppet sem veszélytelen, illetve cseppet sem tud nehéz lenni. Egy szerencsénk van: a hegy időjárása egyáltalán nem mondható szeszélyesnek, így ha az előrejelzéseket figyeljük, akkor kifejezetten stabilan tudhatjuk, mire készüljünk.

Nem kell rohanni

A Babia Góra csúcsa több irányból is megközelíthető, de a legnépszerűbb útvonal a lengyel oldalról, a Zawoja Markowa parkolóból induló. Ide Budapestről nagyjából 6 órányi utazással lehet kiérni. A fizetős parkolóban megvehetjük a nemzeti park belépőnket is – ha nincs jegyellenőr a helyszínen, az őrház falán elhelyezett QR kódot kell igénybe venni! Ezt semmiképpen ne hagyjuk ki, mert a hegyen ellenőrizni szokták a jegy meglétét!

Jó idő esetén a parkolótól a csúcsig vezető 10 kilométeres utat, melyben közel 1000 m szint van, jó kondíciók és leginkább jó időjárás mellett 4,5-5 óra alatt lehet megtenni, így akár egynapos programként is tekinthetünk a hegy megmászására, de nem érdemes rohanni.

Bontsuk a feljutást két részre, vagy az egész túrát három részre. A csúcsig vezető út felénél található Markowe Szczawiny menedékházban érdemes megaludni egyszer vagy kétszer – ezt a házat amúgy is érintjük a csúcs fele. A ház a parkolótól nagyjából 1,5-2 óra séta, ami alatt a teljes penzum felét, azaz 500 méternyi szintet mászunk a zöld sávjelzést követve.

Az 1950-ben épült menedékház az egyetlen a hegy lengyel oldalán – emiatt nyáron zsúfoltabb, de télen is viszonylag sokan látogatják. Nagyszerű hangulata van, amihez hozzájárul a konyhája által kínált kiadós és finom ételek is – az árak 15 złotytól (kb 1300 forinttól) indulnak, és 35 körül van a teteje. Aludni szobatípustól függően – vannak két, négy, hat és nyolcágyas szobák is – napi 90-120 złotyért (nagyjából 8000-11 000 forintért) tudunk.

Barátságosnak tűnő időjárásból egy földöntúli helyre

A január végi hétvégi túránk alkalmával mi is így tettünk. Enyhe havas-eső, majd havazás közepette érkeztünk meg péntek este a menedékházhoz, majd másnap reggel kellemes téli időjárásra keltünk. Az előrejelzésekben látott viharos szélnek és erős fagynak nyomát sem láttuk, így kicsit megnyugodtunk. Reggeli után csatlakozott hozzánk a helyi vezetőnk, aki 25 éve dolgozik a Babia Góra Nemzeti Parknak, többek között hegyimentőként is. Ezen tények tovább nyugtatták a hangulatot, bár az aggodalomra adott okot, hogy akik a háznál felismerték, arról kérdezték „biztos el akarunk e indulni” és „biztos a csúcsot akarjuk e megcélozni”…

Bár a 15-20 cm vastag hótakaró látványából arra következtettünk, hogy szükségünk lesz hótalpakra, de csak hágóvasakat csatolunk fel. A gerincre felvezető piros sávjelzés néhol meredeken halad, és érkezésünk előtti napokban ónos eső, illetve enyhe olvadás után érkező fagyok tették jegessé a terepet, amik összességében nem kedveznek a hótalpazásnak.

A fahatárig csak a mély, frissen esett porhó teszi kalandosabbá sétánkat, ám ahogy ritkul körülöttünk a növényzet, úgy kapunk kóstolót a beígért erős szélből, majd a fák takarásából teljesen kilépve arcunkba kapjuk a közel 100 km/h erősségű szelet, ami annyira lökdösi a jeti testemet, hogy kacskaringósan haladok előre. Nagy felhőkben kavarog, örvénylik körülöttünk a porhó… mintha a távolban a Magyar Televízió ismeretterjesztő műsorának, a Delta főcím zenéjét vélném hallani.

Ahogy haladunk felfele, úgy válik egyre hidegebbé az idő, és egyre vastagabbá a zúzmararéteg a talajt fedő havas páncélból kiálló elemeken. Ezekbe időközönként egy-egy magányos fenyőt vizionálok, máskor összegörnyedt és kővé fagyott trollt. Ebben a fehér masszában földöntúli látványt nyújtanak…

A felkészültség kulcsfontosságú

Lábam hol mélyen süpped be a hóba, hol a 100 kilós testemet is elbíró jégpáncélon lépdel. Bár néhány rövid, pár méteres szakasztól eltekintve a terep lankás, a tomboló szélben és párméteres látótávolságú fehér maszlagban nagyon lassan haladunk.

A szél folyamatosan ordít a fülünkbe, csapja a hószilánkokat az arcunkba, testünket próbálja arrébb taszítani, minden lépéssel meg kell küzdeni, de mindezek ellenére a hangulatunk jó. Mivel az előrejelzéseknek megfelelően öltöztünk, nem fázunk. A víz- és szélálló kabát alatt még 2-3 réteg tartja melegen felsőtestünket, lábainkat pedig az aláöltözet fölött vastagabb téli túranadrág védi. Egy vékonyabb és egy vastag kesztyű elengedhetetlen ilyenkor, az előbbi az alsóbb régióba, utóbbi a kitett, fagyos részekre. A símaszk, illetve csősál is jól jön, mint ahogy a magashegyi szemüveg vagy síszemüveg is. Ráadásul vezetőnk tapasztalata révén hiába szinte semmit nem látni, érezhetően irányban vagyunk.

Ilyen körülmények között hatványozottan fontossá válik a megfelelő felkészültség. Nem hagyatkozhatsz egy előtted arra járó lábnyomainak követésére, mert a viharos szél pillanatok alatt eltünteti azokat és ott maradsz látható irány nélkül. A hidegben a telefonunk akkumulátora hamar lemerülhet, és nem csak nem tudjuk a helyzetünket betájolni, de még segítséget sem tudunk kérni. A normál kulacsodban rövid időn belül megfagy az ivóvized, és nem lesz mit innod. A totális fehérségben elveszted az idő- illetve térérzékelésed, és nem tudod merre van a lefele/felfele, vagy hogy 1 vagy 5 órája vagy úton. Az erős szél, és a szél által fújt hó miatt hamar átfagyhat az ember, ha nem megfelelő ruházatban indul útnak.

Az előrejelzés ellenére környezetünkben feltűnően sok, az időjáráshoz nem megfelelően, leginkább alulöltözöttek küzdenek az elemekkel – van, akin már most deszkakeménységűre fagyott a pamut nadrág. Sokan csak bakancsban vannak, de az is küzd a talpon maradással, aki hómacskában indult útnak.

Vezetőnk jó hegyimentőként több embert próbál lebeszélni a tovább haladásról, így egyik alkalommal egy apát, aki két kicsiny, 6-8 évforma gyermekkel próbál továbbhaladni. Borzasztó látványt nyújtanak, ahogy a kicsi testüket rongybabként rángatja a szél, kötött sapkájuk pedig arcukat védve az állukig lehúzva... Apuka a kezdeti felháborodás után szerencsére belátja a helyzetet, és elindul lefele a gyermekekkel…

A tájékozódási nehézségekkel küzdőkkel is szembesülünk. A csúcs alatt 1 kilométerrel két srác előz be minket, majd nagyjából negyed óra múlva szemből érkeznek, és hamar kiderül, ők továbbra is abban a hitben voltak, hogy még felfele tartanak. Vezetőnk meggyőzi őket, hogy a körülményekre tekintettel haladjanak továbbra is lefele, de később, amikor már mi is lefele haladtunk, ismét szembejöttek, megint belekavarodva a lefele/felfele érzékelésébe...

De nem csak fizikailag megterhelő ez a helyzet, hanem pszichésen is. Az egybefüggő fehér és süvítő masszában haladni erős terhelés az elménknek is.

A csúcs karnyújtásnyira, de fájó döntést kell hoznunk

Újabb pihenőt tartunk, talán 100 méternyi előrehaladás után. Próbálunk stabilan állni, ami továbbra is nagyon nehéz feladat. Vezetőnk a helyzetet vázolja, az alig hallható szavaiban most már kevésbé érezhető a kérdés, mint inkább a döntés. Bár az áhított célunk nagyjából 500 méternyi távolságra lehet tőlünk, de az eddigi tempónkat és a fentebb, a csúcs közelében várható még erősebb, nagyjából 120-150 km/h-es szelet figyelembe véve ezt a távolságot további másfél-két óra küzdelemre saccolja. A szürkület pedig a nyakunkon… Csak picit hezitálunk, majd ésszerű döntést hozunk: visszafordulunk.

A lejtmenetben arcba kapjuk az eddig oldalról és hátulról érkező szelet, vele pedig a hókristályokat is. Fejünket leszegve, egymást szorosan követve próbálunk haladni... időközben két fővel gyarapodik csapatunk miután ismét összeszedtük a fehérségben eltévedt srácokat.

Emlékeztek? Ez egy könnyű középhegység. Csak épp a Delta főcíme az aláfestő zenéje...

A felkészültség fontosságára visszatérve: a fahatárhoz érve felfele igyekező és a helyzetre egyáltalán nem felkészült (városi kabát, macinaci és félcipő) csoportba botlunk, akiket vezetőnk nem tud lebeszélni elhatározásukról. Pár órával később a hegyimentők központi számán keresztül mentést kértek, mert totálisan eltévedtek – végül a szlovák oldalon szedték össze őket, messze az útvonaltól.

A hegy erős kontrasztot mutatott ma magából. Míg a kitett részeken -20, -25°C körüli volt a hőérzet, addig az erdőben maximum -5°C lehet. A fák közé nem fúj be a szél, így hamar le is olvad az arcunkra fagyott hó, lekerülnek a vastag kesztyűk.

A házhoz röviddel szürkület előtt érünk vissza, ahol jöhetett a jól megérdemelt TatraTea, no meg a kiadós és finom vacsora… eközben vezetőnk már indult is vissza a hegyre, menteni a fennragadt embereket.

A Babia Góra mászása egy szebb időjárási ablakban látványos és könnyebb túra lett volna, ráadásul teljes is hiszen jó eséllyel akkor elérjük a csúcsot, de így lett igazán életre szóló élmény. Ha Ti is túráznátok télen a Boszorkány-hegyen, a felkészültségre nagy hangsúlyt fektessetek, és nem lesz baj!

A túra