Sokan feltették a kérdést: érdemes e családdal ennyit és pont Lengyelországba utazni? A válasz egyértelműen igen. 18 napot töltöttünk Lengyelországban egy 10 és egy 12 éves kisfiúval, 7 városban volt szállásunk és 3260 km-t utaztunk. Élményekkel tele értünk haza és még sok-sok mindent nem láttunk.

A lengyelek elsőre nem tűnnek a legkedvesebbnek, értsd ez alatt, hogy ha mondjuk belépsz egy kávézóba, nem ugranak a nyakadba, hogy de jó, hogy itt vagy, de ha egy mosoly mellett kéred ki, az amúgy remek kávédat, akkor azért ők is visszamosolyognak. Mivel hatalmas az ország, több mint háromszor nagyobb, mint kis hazánk, és a népessége is négyszer nagyobb, mint a mienk, így értelemszerűen a belföldi turizmus is jóval nagyobb, mint nálunk. Ezt mi leginkább abban érzékeltük, hogy a látnivalók, múzeumok környékén sokkal több helyivel találkoztunk, mint nálunk, és sok helyen külföldit se nagyon láttunk hosszú napokig.

Ezen írásomban végig veszem az utazásunk során látottakat, hátha más is kedvet kap egy hasonló útra, illetve a mi élményeink alapján már el tud kerülni esetleges problémákat.

Aranybánya és középkori technikai park Złoty Stokban

A cseh-lengyel határtól nem messze kezdtük az utunkat, este 8-ra nagy nehezen megérkeztünk Złoty Stokba, remek apartmanunk lett és a gyors vacsora után ágyba parancsoltuk a gyerekeket, hogy másnap időben az aranybányánál legyünk.

Reggel fél 10-kor rajtunk kívül összesen 3 lengyel rendszámú autó parkolt a bányánál. Akkor még csodálkoztunk, aztán pár nap alatt megtanultuk, hogy a lengyelek nem szeretnek korán kelni. A bánya honlapját előre átbogarásztam, így tudtam, hogy az arany csomagot választjuk, amiben mindent is meglehet nézni. Lelkesen köszöntem angolul a pénztárosnak, aki lengyelül válaszolt, majd mikor kérdeztem, hogy akkor orosz, olyan csúnyán nézett rám, hogy na. Mondta, hogy cseh vagy szlovák… Végül maradtunk az activity játékban, annak is a mutogatós részében, amit még kiegészített azzal, hogy jó hangosan elmondott mindent lengyelül. A gyerekeim remekül szórakoztak, hiszen nem a hallásommal volt a gond, hanem hogy nem beszélem a nyelvet.

A lényeget azért megértettem, hogy 20 perc múlva indul a csoport a műszaki parkban, és hogy hova kell menni elsőre és majd utána. A túra lengyel nyelven folyt, de függetlenül a pénztáros csúnyán nézéstől, az orosz alapján egészen sokat megértettem, főleg, hogy hozzá olvastam az angol szöveget is. Így kifejezetten sok hasznos infót tudtam átadni a családnak.

Nagyon érdekesek voltak a kiállított gépek, és mire a középkori hóhérhoz értünk, ő már tudta, hogy külföldiek is vannak a csoportban, így azonnal mindent angolul is elmondott. Innen egy nemrég felfedezett tárnába mentünk, ahol kobakkal a fejünkön hallgattuk végig a lengyel vezetést, de visszaérve a felszínre a fiatalember, aki vezetett minket 10 percben összefoglalta a lényeget nekünk angolul.

A nagy bányatúrára Ákos fiam már előre felkészült az internetről, így hiába a 40 fős lengyel csoport, ő nekünk, négyünknek külön vezetést tartott. Amit meg ő nem mondott el, azt nagyjából megértettem a lengyelből. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a Google fordító hang alapú részével majd jól fordítja nekünk az internet, csak azzal nem számoltunk, hogy a föld alatt, márpedig a bányák jelentős része ugye ott van, az internet nem működik.

Mivel a túra ezen része két külön bányában van, és a kettő között van egy jó 15 perces felszíni túra, amíg a második helyszínre átsétáltunk, az itteni vezető is elkapott minket és elmondott külön nekünk mindent angolul. A vízesés a bányában gyönyörű volt, de az egyértelmű favorit a klassz narancssárga vonat volt, amivel visszamentünk a felszínre.

Rengetegen voltak, így nem bántuk meg, hogy mi korán kezdtük napot, mert jó 4-4,5 óra után értünk vissza az autónkhoz. A bánya körül rengeteg ajándékbolt, étterem, kávézó volt, így attól senki ne féljen, hogy éhen hal.

Wrocławi állatkert

Jó minőségű alsóbb rendű utakon indultunk tovább Wrocławba, és mivel sok településen vezetett át az út, így majd két óra volt mire a 90 km-es távolságot letudtuk. Aznapra a szállás elfoglalása maradt, ami ismét hibátlan volt.

Vasárnapot az állakatkertben kezdtük. Mivel ismét időben érkeztünk, így kényelmesen tudtunk parkolni az út másik oldalán lévő hatalmas parkolóban, és még a belépésnél sem volt sor – pár óra múlva már viszont rengetegen voltak.

Az egész állatkert nagyon szép, amúgy Lengyelország legrégebbi állatkertje és egy statisztika szerint Európa 5. leglátogatottabbja. Mi nagy állatkert rajongók vagyunk és voltunk már jó párban, sőt több olyanban is, ami ilyen-olyan versenyeken, rangsorokon az első helyeket foglalja el, de azt kell mondanom, hogy a wrocławi semmiben nem marad el mögöttük. Több mint 5 órát bolyongtunk bent, egyetlen pillanatig sem unatkozva. A legnagyobb élmény az Afrikárium volt egyértelműen.

Itt szembesültünk először azzal is, hogy a lengyel gyerekekre bizony nem nagyon szólnak rá a szüleik. Csináljanak is bármit. Értsd ez alatt, hogy verik az akvárium falát, holott erre több tábla is utal kb. 2 méterenként, hogy ne tedd, felmásznak mindenre is, akkor is, ha te mondjuk ott állsz az útban. Persze ezt is hamar megszoktuk, de kicsit izgultunk, hogy a saját, amúgy igencsak eleven gyerekeink, ne asszimilálódjanak ideje korán a helyi szokásokhoz.

A törpevadászat

A délutáni kávénkat már Wrocław főterén fogyasztottuk, és addigra a legkisebb már boldog tulajdonosa volt egy általunk csak törpe térképnek hívott csodának.

A törpék története még a 1980-es évekbe nyúlik vissza és a „Narancs alternatíva” szervezethez köthető. Ők a kommunista rezsim ellen tiltakoztak erőszakmentesen, és mivel falfestményeiket a rendőrök újra és újra lefestették, így erre válaszul elkezdtek törpéket festeni a graffitik helyére.  2001-ben állították fel gyülekező helyükön, minden törpék atyját. Ő a legnagyobb, talán egy méter körüli, és azóta már több száz kisebb, 20-30 centis törpe lepte el várost. A törpék szinte élnek: van amelyik nyomoz, bankol, alszik, fagyizik, fényképez vagy éppen gördeszkázik. Remek szórakozás kicsinek és nagynak egyaránt így bejárni a várost.

Mivel a nap első felét az állatkertben töltöttük, így a mi térképünkön szereplő 60 törpét mind nem sikerült megtalálni (lehet kisebb térképet is venni, kevesebb törpével). Amúgy a térkép úgy működik, hogy van hozzá 60 darab matrica is, amit a megfelelő helyre be kell ragasztani és van a törpékhez egyenként leírás is. Viszont másnap délelőtt még visszatértünk, hogy a maradék törpéket és a szimfonikus zenekart, ami nem szerepelt a térképen még megkeressük. Közben természetesen akarva akaratlanul bejártuk a várost, a templomokat, elolvastuk a legendákat, megkerestük a Ruska utca 46-ot és persze rengeteg mindent láttunk. Mivel minden törpét megtaláltunk, és a helyi piacon a nem-gluténmentesen étkezők pierogival is megtöltötték a pocakjuk, így nem volt más hátra, mint búcsút mondani a törpevadászatnak és elindulni Poznań felé.

folytatása következik...